Programunk

2021. június 3., csütörtök 09:15

Nagy álmunk volt egy olyan hely, ahol a hátrányos helyzetű gyermekek nyaranta eltölthetnek pár napot, hátrahagyva a mindennapos nehézségeiket, és azt az elképzelhetetlen szegénységet, amit nap, mint nap megtapasztalnak.
Az Önök segítségével sikerült is megvásárolni egy ingatlant, azonban a rajta álló ház jelenlegi formájában életveszélyes állapotban van. 
Ennek felújítása még előttünk áll, melyhez támogatókat keresünk annak érdekében, hogy megvalósulhassanak az olyan - rászoruló gyermekeknek és családjaiknak szervezett - programjaink, mint a:
 
  • fejlesztőpedagógiai foglalkozások
  • szociális hattér erősítésére szolgáló előadások
  • kézműves foglalkozások
  • tanulás felzárkóztatás szakértők segítségével
  • családgondozással kapcsolatos előadások
 
És még sok más, melyet az Ifjúságvédelem jegyében szervezünk minden hátrányos helyzetben élő gyermek számára.
 
Álljanak mellénk és segítsenek megvalósítani álmunkat, ahol a szegény sorban élő gyermekek is lehetőséget kapnak egy szebb, vidámabb életre.

NAÉVO Egyesület

A Nézd Az Élet Vidámabb Oldalát Egyesület célja, hogy szebb, jobb, élhetőbb hellyé tegye a világot azok számára is, akiknek eddig ez nem adatott meg. Bár Egyesületünket 2019-ben hoztuk létre, azonban elköteleződésünk a hátrányos helyzetű családok mellett már évek óta megszületett. 

Bővebben

 

1063 Budapest, Szinyei Merse utca 21. 1/5

Adószám: 19153436-1-42

+36 202765909

info@naevo.hu

A böngészőjében cookie-kat (adatfájlokat) tárolunk a felhasználói élmény javítása érdekében. További információk
Kosár tartalma
Ingyenes kiszállítás
Ingyenes kiszállítás
Tovább a kosárhoz