Rólunk

A Nézd Az Élet Vidámabb Oldalát Egyesület célja, hogy szebb, jobb, élhetőbb hellyé tegye a világot azok számára is, akiknek eddig ez nem adatott meg. Bár Egyesületünket 2019-ben hoztuk létre, azonban elköteleződésünk a hátrányos helyzetű családok mellett már évek óta megszületett. 

Célunk azóta sem változott, azonban a támogatni kívánt területek listája tovább bővült. 

  • Vidámságot, örömet és reményt adni azok számára is, akiknek eddig csak a nélkülözés jutott, anyagi hozzájárulás, táboroztatás és mentor program keretein belül.
  • Kulturális értékeink megóvása annak érdekében, hogy a későbbi generációk is ismerhessék azokat.
  • Természetvédelmi és környezetvédelmi kultúránk fejlesztése, hogy még sokáig rácsodálkozhassunk a bolygónk rejtette csodákra.
  • Fogyatékkal élő személyek rehabilitációjának elősegítése.

Hisszük, hogy az összefogás ereje által egy szebb, vidámabb, élhetőbb világot hozhatunk létre és hagyhatunk magunk után.

NAÉVO – Minden nap egy mosollyal több.

 

NAÉVO Egyesület

A Nézd Az Élet Vidámabb Oldalát Egyesület célja, hogy szebb, jobb, élhetőbb hellyé tegye a világot azok számára is, akiknek eddig ez nem adatott meg. Bár Egyesületünket 2019-ben hoztuk létre, azonban elköteleződésünk a hátrányos helyzetű családok mellett már évek óta megszületett. 

Bővebben

 

1063 Budapest, Szinyei Merse utca 21. 1/5

Adószám: 19153436-1-42

+36 202765909

info@naevo.hu

A böngészőjében cookie-kat (adatfájlokat) tárolunk a felhasználói élmény javítása érdekében. További információk
Kosár tartalma
Ingyenes kiszállítás
Ingyenes kiszállítás
Tovább a kosárhoz